A szerzőről
Frank Schätzing 1957-ben született. 1969-ben a tévében nézte végig a Holdraszállást. Elhatározta, legközelebb ő is ott lesz. Élete során sok mindenbe belekóstolt: zongorázott és gitározott, kommunikációt tanult, majd alapított egy reklámügynökséget, melynek 15 évig kreatív igazgatója volt, de tevékenykedett zenei producerként és zenészként is.
Íróként a kilencvenes évek közepén debütált.
Első regénye, Az ördög temploma több mint egymillió példányban kelt el, melyet aztán a Híradás egy ismeretlen univerzumból követett 2006-ban. A 27 nyelvre lefordított Raj 2005-ben jelent meg az Athenaeum Kiadó gondozásában. A regényért 2005-ben átvehette a legjobb német nyelvű tudományos-fantasztikus műért járó díjat, és kitüntették a szépirodalmi Corine-díjjal is. 2009-től magyarul is olvasható a hangTalan című politikai krimije.
A Limitben végre eljutott a Holdra is.
Schätzing honlapja: www.frank-schaetzing.com

MEGJELENT!
Schätzing legújabb regénye
Frank Schätzing tudományos-fantasztikus krimije világképünket megrengető vízió az emberiség megmentéséről.
► Bővebben
► Bővebben
A szerző korábbi könyvei
„2006 egyik legjobb könyve! A bolygó sorsáról szóló thriller, mely után mindenki más szemmel tekint majd az óceánra.”
Hamarosan újra megjelenik!
► Olvasói vélemények
Hamarosan újra megjelenik!
► Olvasói vélemények